A "most" pillanat pszichoanalitikus és spirituális koncepcióit mutatom be nevezetesen kettőt, erős sajátélmény-motiváció által inspiráltan.
Amikor a tapasztalatunkat szavakká formáljuk ezzel "nyerünk", de el is veszítünk valamit. Elvész a tapasztalat teljessége, átélt igazsága, gazdagsága, őszintesége. Lehetséges azonban, hogy van olyan nonverbális memóriánk, amely ellenáll a szavakká való átformálásnak, ún. "egzisztenciális" ellenállás, a megélt tapasztalat elszegényedésével szemben (Stern, 2004). Annál is inkább, mert a tapasztalás, az "élménymátrix" teljességével kezdjük meg életünket. Stern szerint "beleszületünk a kreatív tapasztalás teljes tárházába", amelyben az élményeket a lehető legközvetlenebbül tapasztaljuk meg, úgy, mint intenzitást, alakot, időmintázatot, vitalitás- és kategoriális affektusokat, és hedonikus tónust. Életünk e szakaszában valóban a pillanatban, a "mostban", a teljességben, az örök jelenben élhetünk. Stern szerint éppen ez a kisbaba fejlődési feladata is: a másokhoz való kapcsolódás a jelen, a "most" pillanatában.
Weöres Sándor: "Idő nem volt, csak az örök jelen, mely mint a pont, kiterjedéstelen, s mely kezdettelen, így hát végtelen."
Stern az interszubjektivista pszichoanalitikus megközelítést képviseli, amely szerint a diádikus "MOST" tapasztalás két ember közt történik, akik e helyzetben mély tapasztalatokat osztanak meg egymással, és ebben a közös élményben kölcsönösen formálják egymást. Ez történik a mély kapcsolatokban és a pszichoterápiában is, bizonyos értelemben visszatérünk ebbe az időtlen, gyermekkori állapotba.
Transzperszonális szemléletben Eckhart Tolle fogalmaz meg hasonló gondolatokat keresztény gyökerekből kindulva. "Amikor a keresztények "a jelen pillanat szentségét" fejezik ki, arra utalnak, hogy Isten életünk minden pillanatát áthatja, és az Ő akaratának követése az utunk. A "szentség" egyúttal azt is jelenti, hogy bármit teszünk - pihenünk, dolgozunk, egyéb dolgokkal foglalkozunk - Ő és az Ő kegyelme velünk van, ami bármikor áldás és spirituális fejlődés forrása is lehet."
Tolle a keleti hagyományokra is épít, amikor hangsúlyozza, hogy a jelenben való létezés a titka a Forrással való folyamatos kapcsolatunknak, és gyakorlatokat ad közre, amelyek segítségével maga a cselekvés, a mindennapi élet válhat mély, kontemplatív élménnyé. Egyik alapgondolata, hogy tudatosan a jelen pillanatot tegyük életünk fő fókuszává, és csak néha kalandozzunk el a múltba és a jövőbe. Bármit is hoz a jelen, át kell élnünk, és el kell fogadnunk, úgy, mint ha mi magunk választottuk volna, bele kell merülnünk, és vele együtt kell haladnunk. A jelenben való létezés rendszeres gyakorlásától az élet átalakulását várja. "Legyen a jelen a szövetségesünk, a barátunk." Erre azért is szükség van, mert a negatív gondolatok - szerinte - a múlttal való túlzott mértékű foglalkozástól, és a jelenben való létezés hiányától keletkeznek. (Az már csak érdekelne, hogy az egészben hova helyezi a kötődést - kissé antiszoc módon sodródó megközelítés szerintem, ha ez utóbbit nem tartalmazza)
Ha a jelenünket a jövőhöz vezető lépések sorozatának tekintjük, az azzal jár, hogy folyamatosan készülünk valamire, aminek aztán nem tudunk örülni. A boldogság titka, hogy megtanuljunk örülni a jelennek.
Rózsakeresztes idézet: ""A jó beszélgetés során nem csak egymásra válunk nyitottá, hanem a máskülönben nem hallható Harmadik misztériumára is, aki a szavak közti csendet tölti be, az egészen Másra, amelyről a beszélgetés szüneteiben sejthetünk meg valamit. Ő felülmúl mindent, és nem azonosítható semmilyen külsőleg körülhatárolt, leírható igazsággal. Ő az, ami megmarad, amikor már mindent elmondtunk. Ezért is mutatkozhat meg bennünk kizárólag a csenden keresztül - ha hallgat a száj, és mindenekelőtt a szív; amikor a beszélgetés eléri azt a pontot, ahol a szavak már nem elegendőek."
Szentesténk szép volt, békés, meghitt.
FA-val beszélgettünk FB-n. Találtam egy csoportot ("Jártamban-keltemben") ahol nagyon szép pillanatképeket adnak közre a tagok természetről, épületekről, meg minden más érdekes dologról Magyarországon. A nyáron sokat fényképeztem: elsősorban az eget (közreadom alább), napot, fákat. Interszubjektív módon tettem - az volt bennem, hogy meg akartam mutatni a világ általam látott szépségét K.-nak, aki akkor a szerelmem volt. Többször el is küldtem neki a fotókat. Ő is fényképezett rólam sokat - FB-s fotóimat is többek közt, amelyek éppen ettől, az elsődleges szeretettől, a "primary matrixtől" csodaszépek lettek. Mondta is nekem többször, hogy Carpe Diem, amit akkor nem éltem meg tragikusnak (a jövőt nem látván) Mindegyik fényképen rajta van a mélység. Azóta is sokszor látom az eget, a növényeket így, és szomorú vagyok, hogy nincs kinek elküldenem ezeket a képeket (azt leszámítva, hogy Napsinak megmutatom és azt mondja: "Ódeszép!"
Idézet:
„A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.” Auguste Rodin
Nagyon megörültem, amikor a csoportban tetszettek a képeim, és FA rögtön megosztotta. Írtam neki a képek történetét: jöttem éjjel a vonattal, nyári csoportot tartani - és láttam a napkeltét (K. pedig kedvesen azt írta, vigyázzak, el ne lopják a cuccomat a vonaton). A vonaton ért a reggel, és fényképeztem, nem magamnak, hanem kettőnknek, és ébredésre elküldtem neki.
FA azt válaszolta (engedéllyel közreadva):
Ezt a képet már nem mutattam meg, a Margit-híd mellől készült, munkába induláskor, reggel, amikor egyszer elámultam azon, milyen szép is a világ.
Ezt pedig tegnap fényképeztem a szabadkai kiserdőben, csodaszép. Maga az élmény, a fény.
Karácsonyi kép: - Maratta: Jézus születése
Idézetek Márai Sándortól:
Angyal vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor, - a gyermek, a szamár, a pásztor - az alomban, a jászol mellett, ha az élet elevent ellett. A csodát most ők is vigyázzák, leheletükkel állnak strázsát. Mert csillag ég, hasad a hajnal, mondd meg nekik - mennyből az angyal.
Az ünnepekről
Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies…mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
Zene: Venite Adoremus (Adeste Fideles) - Napsiék is énekelték templomban