A "most" pillanat pszichoanalitikus és spirituális koncepcióit mutatom be nevezetesen kettőt, erős sajátélmény-motiváció által inspiráltan.
Amikor a tapasztalatunkat szavakká formáljuk ezzel "nyerünk", de el is veszítünk valamit. Elvész a tapasztalat teljessége, átélt igazsága, gazdagsága, őszintesége. Lehetséges azonban, hogy van olyan nonverbális memóriánk, amely ellenáll a szavakká való átformálásnak, ún. "egzisztenciális" ellenállás, a megélt tapasztalat elszegényedésével szemben (Stern, 2004). Annál is inkább, mert a tapasztalás, az "élménymátrix" teljességével kezdjük meg életünket. Stern szerint "beleszületünk a kreatív tapasztalás teljes tárházába", amelyben az élményeket a lehető legközvetlenebbül tapasztaljuk meg, úgy, mint intenzitást, alakot, időmintázatot, vitalitás- és kategoriális affektusokat, és hedonikus tónust. Életünk e szakaszában valóban a pillanatban, a "mostban", a teljességben, az örök jelenben élhetünk. Stern szerint éppen ez a kisbaba fejlődési feladata is: a másokhoz való kapcsolódás a jelen, a "most" pillanatában.
Weöres Sándor: "Idő nem volt, csak az örök jelen, mely mint a pont, kiterjedéstelen, s mely kezdettelen, így hát végtelen."
Stern az interszubjektivista pszichoanalitikus megközelítést képviseli, amely szerint a diádikus "MOST" tapasztalás két ember közt történik, akik e helyzetben mély tapasztalatokat osztanak meg egymással, és ebben a közös élményben kölcsönösen formálják egymást. Ez történik a mély kapcsolatokban és a pszichoterápiában is, bizonyos értelemben visszatérünk ebbe az időtlen, gyermekkori állapotba.
Transzperszonális szemléletben Eckhart Tolle fogalmaz meg hasonló gondolatokat keresztény gyökerekből kindulva. "Amikor a keresztények "a jelen pillanat szentségét" fejezik ki, arra utalnak, hogy Isten életünk minden pillanatát áthatja, és az Ő akaratának követése az utunk. A "szentség" egyúttal azt is jelenti, hogy bármit teszünk - pihenünk, dolgozunk, egyéb dolgokkal foglalkozunk - Ő és az Ő kegyelme velünk van, ami bármikor áldás és spirituális fejlődés forrása is lehet."
Tolle a keleti hagyományokra is épít, amikor hangsúlyozza, hogy a jelenben való létezés a titka a Forrással való folyamatos kapcsolatunknak, és gyakorlatokat ad közre, amelyek segítségével maga a cselekvés, a mindennapi élet válhat mély, kontemplatív élménnyé. Egyik alapgondolata, hogy tudatosan a jelen pillanatot tegyük életünk fő fókuszává, és csak néha kalandozzunk el a múltba és a jövőbe. Bármit is hoz a jelen, át kell élnünk, és el kell fogadnunk, úgy, mint ha mi magunk választottuk volna, bele kell merülnünk, és vele együtt kell haladnunk. A jelenben való létezés rendszeres gyakorlásától az élet átalakulását várja. "Legyen a jelen a szövetségesünk, a barátunk." Erre azért is szükség van, mert a negatív gondolatok - szerinte - a múlttal való túlzott mértékű foglalkozástól, és a jelenben való létezés hiányától keletkeznek. (Az már csak érdekelne, hogy az egészben hova helyezi a kötődést - kissé antiszoc módon sodródó megközelítés szerintem, ha ez utóbbit nem tartalmazza)
Ha a jelenünket a jövőhöz vezető lépések sorozatának tekintjük, az azzal jár, hogy folyamatosan készülünk valamire, aminek aztán nem tudunk örülni. A boldogság titka, hogy megtanuljunk örülni a jelennek.
Rózsakeresztes idézet: ""A jó beszélgetés során nem csak egymásra válunk nyitottá, hanem a máskülönben nem hallható Harmadik misztériumára is, aki a szavak közti csendet tölti be, az egészen Másra, amelyről a beszélgetés szüneteiben sejthetünk meg valamit. Ő felülmúl mindent, és nem azonosítható semmilyen külsőleg körülhatárolt, leírható igazsággal. Ő az, ami megmarad, amikor már mindent elmondtunk. Ezért is mutatkozhat meg bennünk kizárólag a csenden keresztül - ha hallgat a száj, és mindenekelőtt a szív; amikor a beszélgetés eléri azt a pontot, ahol a szavak már nem elegendőek."
Szentesténk szép volt, békés, meghitt.
FA-val beszélgettünk FB-n. Találtam egy csoportot ("Jártamban-keltemben") ahol nagyon szép pillanatképeket adnak közre a tagok természetről, épületekről, meg minden más érdekes dologról Magyarországon. A nyáron sokat fényképeztem: elsősorban az eget (közreadom alább), napot, fákat. Interszubjektív módon tettem - az volt bennem, hogy meg akartam mutatni a világ általam látott szépségét K.-nak, aki akkor a szerelmem volt. Többször el is küldtem neki a fotókat. Ő is fényképezett rólam sokat - FB-s fotóimat is többek közt, amelyek éppen ettől, az elsődleges szeretettől, a "primary matrixtől" csodaszépek lettek. Mondta is nekem többször, hogy Carpe Diem, amit akkor nem éltem meg tragikusnak (a jövőt nem látván) Mindegyik fényképen rajta van a mélység. Azóta is sokszor látom az eget, a növényeket így, és szomorú vagyok, hogy nincs kinek elküldenem ezeket a képeket (azt leszámítva, hogy Napsinak megmutatom és azt mondja: "Ódeszép!"
Idézet:
„A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.” Auguste Rodin
Nagyon megörültem, amikor a csoportban tetszettek a képeim, és FA rögtön megosztotta. Írtam neki a képek történetét: jöttem éjjel a vonattal, nyári csoportot tartani - és láttam a napkeltét (K. pedig kedvesen azt írta, vigyázzak, el ne lopják a cuccomat a vonaton). A vonaton ért a reggel, és fényképeztem, nem magamnak, hanem kettőnknek, és ébredésre elküldtem neki.
FA azt válaszolta (engedéllyel közreadva):
Jól érzékelitek, mindkét részletben a szomorúság a múlthoz köt, és a "most" pillanat a múltat idézi, amitől aztán nehéz a pillanatban maradni (igen, kritikus vagyok Tolle szemléletével).
Így lett a "most" pillanatomból (FA hasonló élménye által) találkozás-pillanat. Mély lelki rokonságot éreztem, megmozdítottunk egymásban valami fontosat, és még jobban örültem a fényképeimnek - fényképezek tehát tovább. Ha nem is tudok úgy fényképezni, mint K., azért vannak szépek. (Fő, hogy legyen valaki, aki örül nekik.)
Egyébként írt Szenteste, baráti üdvözlettel. Nem tudom miért. Lehet, hogy azért, mert még egyszer el akarta mondani, hogy részéről lehetetlen. Lehet, hogy megbocsátást akart kapni. De legerősebben azt hiszem, hogy egyedül volt és hiányzott neki a családélmény, amelyet velem megélt. Azt válaszoltam neki, amit a blogon, hogy köszönöm a másfél hónapot, ilyeneket. S mivel bennem harag volt meg csalódottság K. felé (hiszen nem vállalt engem - mit keres akkor a váramban? - A várról: http://selfreflection.blog.hu/2013/11/29/jovoprojekcio_amely_remelem_megtortenik) Éreztem (most is) hogy ami lenni akar, annak lennie kell, és rögzítettem a másfél hónap időkeretét a múltban. Valami bennem ettől biztossá, örökké, szilárddá vált. Az, hogy azok a "most" pillanatok, egy szép és mély párkapcsolatban találkozás-pillanattá váltak, formálódtak, megtörténtek. Ez erőforrás lesz nekem, és erősebb lesz bennem a "transzgenerációs bullshitnél" (mert egyszerűen belülről erősebb - akkor is, ha nem akarom). És nekem ez kell, minden fényével, ez az erőforrás, amely örökre ott áramlik a váram kútjából, a lényem közepében, minden mélységével, érzelmével és gazdagságával. Nem a realitás kell, nem egy olyan férfi, aki eltűnik, nem egy olyan barát, aki nincs mellettem. Nekem ott, akkor, az a másfél hónap kell, az időtlen időben. Ezt jelentette az álmomban az a mondat, hogy ami élni akar, azt hagyd élni. ( A mondatot tartalmazó álom leírása itt: http://selfreflection.blog.hu/2013/12/19/intimitas_a_tudattalan_ambivalens_osvenyen_rivers_of_belief) No access. Mit keresel Szentestén, a váram közelében? Ahhoz, hogy a belső fény élhessen, kinn kell maradnod, minden másnak meg kell szűnnie.) És végre, végre, valóban békesség van bennem, ettől. A határtól és a köszönettől. Békesség és fény.
Jó hír. Megtettem a felajánlást(vö korábbi blogommal, http://selfreflection.blog.hu/2013/12/22/mindfulness_ezoterikus_modszerek) - egyelőre az Újrakezdés FB oldal fogadta el a felajánlásomat 10 bántalmazott nő ingyenes kezelésére vonatkozóan - de ez csak egy része a saját vállalásomnak azért, hogy a lányom ne legyen belekényszerülve a magyar jog rosszvoltából a számára nehéz, megterhelő, esetenként traumatizáló kapcsolattartási feltételekbe. Ha megkérdezik majd a jótékonyságom okát, elmondom, hogy a hitemhez kapcsolódik. Itt a blogon is dokumentálni fogom, hogy van-e eredményessége (esetemben) az Istennek (és másoknak) tett felajánlásnak, feltéve hogy 1 év múlva még változatlanul él majd ez a blog (nem rajtam múlik, és remélem rosszindulatúak is távol maradnak, és akkor élni fog). Karácsonyra tekintettel, talán nem egy világtól elrugaszkodott dolog, ha Isten nevét említem ezen a blogon. Meg egyébként is hívő vagyok. (Ateisták nincsenek kitiltva a blogolvasók köréből, csak arra gondoltam, furcsa lehet nekik ezt olvasni.) Az biztos, hogy 10 nő jól fog járni ezzel a dologgal. :-)
Következő blogbejegyzésemben egy másik levélíróm által felvetett gondolatot folytatom, az írással kapcsolatban.
Ezt a képet már nem mutattam meg, a Margit-híd mellől készült, munkába induláskor, reggel, amikor egyszer elámultam azon, milyen szép is a világ.
Ezt pedig tegnap fényképeztem a szabadkai kiserdőben, csodaszép. Maga az élmény, a fény.
Karácsonyi kép: - Maratta: Jézus születése
Idézetek Márai Sándortól:
Angyal vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor, - a gyermek, a szamár, a pásztor - az alomban, a jászol mellett, ha az élet elevent ellett. A csodát most ők is vigyázzák, leheletükkel állnak strázsát. Mert csillag ég, hasad a hajnal, mondd meg nekik - mennyből az angyal.
Az ünnepekről
Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies…mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
Zene: Venite Adoremus (Adeste Fideles) - Napsiék is énekelték templomban
